5 Sept 2016

rég

nem ébredtem csendes esőre. Kell már villanyt is kapcsolni. A botanika szobában, ami nagyon régen konyha lehetett, mert van egy kenyérsütő a falban, a kandalló mellett rögtön, bár most gyertyatároló, nem is kevés, szóval ez lehetett a konyha, nem olyan régen pedig az étkező, mert innét nyílik a konyha meg az üveges, abból meg a kert, de sokszor eszünk itt mi is, ha vendégek vannak, akkor meg itt reggelizünk, de ma én is, szóval itt van egy kis lámpa a tálaló féleségen, egy régi szekrény, na ott, szóval az a kislámpa a sötét hónapok lámpája, nagyon rég nem gyújtottuk fel, de a napokban azt is. Nem tudom mitől botanika szobázom ezt, itt tartom a kertes könyveimet, meg a kandallón cserepeket meg apró kertes könyveket, tulajdonképpen ezért. Hát eljött az ősz. Olyan jól kezdődik, első napjától kezdve pörgés van. Tegnap meg esküvőfotót mentem megbeszélni egy lánnyal, olyan házban lakik, hogy mindenkinek, aki ezt olvassa, bátran mondom, hogy tetszene, igazi kis cottage*, a lány maga festő, szóval azért van érzéke, a kert is pont ott van, csináltam pár képet, persze, majdnem az esküvőfotót meg sem beszéltük, mert minden más annál fontosabb, például a kertben elrejtett festőterme. Na ugye. Ilyen ez a szeptember és ennél még csak jobb lesz, bár már most is alig tudok betelni vele.

* cottage-ről jut eszembe. A faluban van egy ház, amit a régi tulajdonosai (vagy negyven évig éltek ott ha nem több) most eladtak, mert a gyerekek már nincsenek, nekik nagy, öt szoba, két nappali, három fürdő, mittudomén, egymilliónégyszázezer, amit egy londoni házaspár pikkpakk leperkált nekik, majd egy teniszpálya, az jó lenne, mondták. A ház műemlékként van besorolva. A minap egy kerti partyn beszéltem pár szót a tulajdonossal, aki panaszkodott, hogy nem tudja hova tegye a képeiket, mert tudod nekünk egy négyemeletes londoni  házunk volt, most meg itt vagyunk ebben a kis cottage-ban. Csak azért mondom, cottage meg cottage között van ám különbség, pl. a miénket is annak hívják, bár állítólag ez villa, a neve viszont cottage. De egyáltalán nincs öt szobánk és három fürdőnk.

4 comments:

Tamko said...

Botanikaszoba, kandalló, kenyérsűtő (a falban!!), gyertyatároló, tálalóféleség, régi szekrény... Nagyon hangulatosnak tűnik az a helyiség!

Eva said...

mikor jössz el egy teára? :)

Tamko said...

ha arra járok, mindenképp!! :) Folyamatosan terítéken van egy angliai út, csak hát az az időjárás... meg ez a hülye brexit...

Eva said...

akkor gyorsan a Brexit előtt! vendégszoba is van, az meg a szupercsendes kertre néz. Naaa? :)