szépen kezdődött,

egész nap forróság volt, a kutya csak lihegett, ablakba be, ablakból le, én nagyon lustára vettem, mert megtehetem, munka után egyből kert, könyv, párszáz oldal, dinnye, forróság. Nem vittem a kutyát ki, ahogy szoktam, egyből munka után, gondoltuk, hogy majd vacsora után. Írtam a szomszédnak, hogy elvinnénk az ő kutyáját is, a whippet, gyorsfutó, szeretik Henryvel kergetni egymást, de ez bekapja ám a Henry nyakát, a Henry meg félvállal kibokszolja, így futkosnak. A nap ment szépen le, a kombájn dolgozott szorgosan, mi mentünk a két kutyával, elvoltak. Már visszafelé voltunk, amikor a whippet kilőtt, de kb ezerrel, egyből világos volt, hogy ez itt vadászat, meg az is, hogy hiába mondunk neki bármit, nem fog jönni. A kisnyúl először elbújt még a magas árpában, így abban ugrált a kutya, mint kenguru, aztán a nyúl ki, rohan az úton, de ez a kutya brutális gyorsasággal már el is kapta, jött a szörnyű hang, befogtam a fülemet. Az ember ment utána, ő hozta ki a kutyát az árpaföldről, miközben a kombájn is éppen jött felénk, Henry meg csak állt, nem tudta, hogy mi zajlik, főleg meg volt szeppenve, mert az embert nemigen hallotta még kiabálni. Teljesen megviselt az egész, meg a kutyán a vér, a száján a vér, ilyenek ezek az agárfélék, tudom én jól, erre tenyésztik őket. A Henry szerencsére nem olyan hosszúlábú gyorsfutó, hogy el tudna kapni egy nyulat, de vicces, mikor fut utánuk, aztán amikor feladja és elkullog másfelé.