szemrebbenés

nélkül ki tudok adni egy rakás pénzt tulipánhagymára, újra itt tartunk, ősz jön. Mikor bedobják a menő katalógust, de aztán szól a kertszerkesztő, akivel vasárnap dolgoztam, hogy jobbat tud, honnét rendeljek, az a tuti. És hát valóban. Jajj nekem. Az ember azt mondta, hogy ha elszámolom fotókellékre a kiadást, akkor rendben. Elég kemény a könyvelőm. De legalább van valaki, aki ezzel tényleg foglalkozik és veszi észre vasárnap este, hogy valaki használta a hitelkártya adatainkat, a számla, amit még mi sem használunk, de valaki fizetett vele egy ibizai hotelben, hárommal kezdődő négyjegyű szám*. Tegnap végre esett, nem csak éppen csak, hanem jó alaposan, paradicsomi állapot.

*a számokról jut eszembe. A hétvégét roppant okos lányokkal töltöttem, az egyikük pl. gazdasági igazgató, csak azért mondom, hogy négyből csak egynek van gondja a számokkal. Megláttam egy (most már ezt is tudom) poncsót, kötött szép darab, egy harminc százalékos fogason lógott. Lányok, azonnal, segítsetek, mennyi ennek a harminc százaléka. Segítségükkel ügyesen kiszámoltam (na jó, ez azért ment volna ám egyedül is, de harmincöt, az nem biztos:), majd felfogtam, hogy ez még így is több annál, mint amit én ruhadarabra kiadnék, jön a hezitálás, de kell ez nekem, de tényleg, viszont ha ők mondják, hogy jól áll tényleg, rám öntötték, ilyenek, na oké, viszem a pénztárhoz. Magán a poncsón már nem  volt százalékos cimke, megkértem a pénztárost, hogy nézze meg, hogy ez valóban leértékelt-e, mire közli velem az normális ár felét. De hát mondom az nem harminc százalék, az ötven! Itt valami hiba van, nézze meg mégegyszer - na ezt már nem mondtam, villámsebességgel fizettem és távoztam.

Zárásul pedig csak egy költői kérdés, mi került többe, a poncsó vagy a tulipánhagymák. Nem kell válaszolni. Gazdasági rovatunkat olvasták.