azzal

telt a hétvége, hogy mindenki azt remélte, hogy egy rossz álom ez és fel fognak (fogunk) ébredni hétfőre. Pénteken, ahogy az ember hazaért munkából, átmentünk a pubba, amit macedónok üzemeltetnek. Bejött a skót házaspár, teljesen kikelve magukból, még egy sör. Bejött a falu főnökasszonya, akit egyből letámadtak, hogy na te biztosan a kilépésre szavaztál, de hát mit gondoltok? Mi farmerok vagyunk, van egy házunk Spanyolországban, bár meg kell mondanom, imádom Borist! Huh. Majd odajött hozzám és mondta, hogy ne aggódjak, maradhatok nyugodtan a faluban. Köszi, nem aggódok, szerintem inkább ti aggódjatok. Még egy sört. A szombati fotózásomon azzal fogadtak, hogy ők nem ám, ők nem a kilépésre szavaztak, telejes döbbenetben vannak. A vasárnapi fotózáson tizenöt nemzetiség volt, nem csak Európából. A mi környékünk a maradásra szavazott, míg a munkatársam, az egyik iq bajnok (de gondolom egyébként a másik is, mindkettő északról), a kiválásra, de már pénteken ijedten mondogatta, hogy hát ő ezt nem is így gondolta. Gratulálok. Látom íródni a történelmet és látom azt, hogy majd egyszer egy hatalmas esemény évszámait írják le és majd erre a népszavasára eredeztetik a kezdetét.