közkívánatra.

Miután lement a lengyel-láz, az utazás még nem, de most már minden a helyén, úgy néz ki, hamarosan megjött a negyedéves meetingünk meghívója. Ez eddig úgy ment, hogy miért itt van, miért ott van, ez messze van, ez túl közel van, ez a hotel szr, ez az étterem szr, itt ezeknek konkrétan semmi sem jó. (Ezek a meetingek mindig itt vannak országon belül.) Azt hittem lefordulok a székről, mert ez Brighton-ban lesz, három nap, hát még ha munkáról is van szó, olyan szr az csak nem lehet? De hát dehogy nem! Két perc múlva jött az email az egyiktől, hogy ő erre nem fog tudni eljönni, mert a nagyszülei nem tudnak vigyázni a kutyájára (mert most a lengyel alatt is elég nagy kérés ez tőlük) és így nem tudja hova tenni a kutyáját és egyébként is, most szól, hogy a következőre sem tud jönni, mert akkor van az anyukája születésnapja és spa-ba mennek és ez már mind le van foglalva és ő nem fogadja el a meeting invite-okat. Néha úgy érzem, hogy egy másik bolygóról jöttem ide. Lehet, hogy velem van a baj, de ha nekem a munkahelyem azt mondja, hogy ez van, akkor én nem írok a főnökömnek olyat, hogy megmondom őszintén, egyáltalán nem vagyok heppi, de hát nincs más választásom, ugye? Pláne próbaidősként. A fent (nem)nevezett ma azt mondta, hogy akkor ő felmond. Ennek örömére mindjárt elmegyek venni neki egy képeslapot, mert itt az a szokás, ilyet kell venni, hogy sorry you are leaving. Kénytelen leszek egyedit csinálni: happy you are leaving.