még

én Magyarországon, az állat meg nyári táborban, reggel megy, este jön, alig akar hazajönni, jól érzi ott magát, pedig nem vegyülhet más kutyákkal (sajnos), de azért imádja, hogy egész nap ugathat és ugrálhat, hogy lássa a mellette lévő farkaskutyát. Osztja nekik az észt, szerintem. Aztán meg már úgy hiányzik ám. Jó itt, de itt sem vagyok, meg ott sem, de most már vágyok vissza amoda. Éppen virágzik a gyűszűvirágom, az ember minden nap küld róluk képet, millen rendes. Rétes persze, túrós, cseresznyés. Sok eper. Meg jó meleg. Nyári illatok, ilyenek ott nincsenek. Meg a mezei virágok. Meg azt is mondta egy ember nekem, hogy az ember ne menjen oda vissza, ahol valaha boldog volt, mert már semmi nem olyan, mint akkor volt és akkor a szép emlékek már nem is lesznek szép emlékek, hát most éreztem pont ilyet is, olyan gyomortájékon fájósat, hogy bőgni tudnék minden percben, de csak előre nézhetek, kiadtam magamnak.